A legjobb technika

A fiam éppen most volt óvodában nagycsoportos. Bizony már elballagott, és az ember hihetetlennek érzi, hogy három éves korában a gyerek már eléri nála azt, hogy úgy érezze, repül az idő, egyre önállóbb és ügyesebb a gyereke, és hogy nemsokára már azon fogja kapni magát, hogy az érettségi kapujában, a szalagavatón vagy a középiskolai ballagáson áll, és érzi ugyanezt, csak talán kicsit még jobban összeszoruló szívvel. Hihetetlen élmény és nehéz pillanat egyszerre, mikor a gyerek valaminek az állomásához ér és valaminek a kapujában áll.

Arra gondoltunk éppen, hogy valamilyen kis apró meglepetést vagy ajándékot kellene ezeknek a gyerekeknek adni erre a ballagásra, hogy majd ha nagyok lesznek, és ránéznek, akkor vissza tudjanak emlékezni, ha éppen tudnak, hogy honnan indultak, mit éreztek akkor, milyen picik voltak és milyen hatalmas távokat tettek meg. Vagy ha épp esetleg valamilyen nehézség eléjük gördül, tudják jól, hogy az óvoda kapujából is mennyire nehéz volt annak idején elindulni az iskola felé. Hogy számtalan nehézség, ami akadályként gördül eléjük, egy kis idő múlva már csak visszaemlékezés lesz, vagy éppen pont szép emlék.

Így hát kialakítottunk nekik erre a ballagásra egy kis inget, mindenkinek a saját csoportjának megfelelő mintával, amit gépi hímzés segítségével tökéletesen és gyönyörűen rávarázsolt a himezd.hu csapata. Nem csak profi munkát végeztek, és ezzel hatalmas ajándékot adtak nekünk, szülőknek is, de még a nagy mennyiségtől sem ijedtek meg, mert közel százötven kis inget kellett kihímezni, természetesen mindenki két darabot kapott ugyanis. Nagyon nagy segítség volt, hogy tudtuk, jó kezekben vannak ezek a kis ruhadarabok, és tökéletes végeredménnyel fognak visszatérni hozzánk a munka végén. Nagyon hálásak vagyunk ezért nekik, és azért is, hogy rábeszéltek minket a hímzésre, mert ez bizonyult erre az ajándékra a legtökéletesebb technikának.