Az én csapatom

Amikor vállalkozó lettem és elkezdtem kialakítani a saját kis csapatomat, amibe beleértem a munkavállalók körét és a külső partner szolgáltatók halmazát egyaránt, egyetlen dolog lebegett a szemem előtt, hogy mindannyian jó emberek legyenek és valódi értéket képviseljenek a vállalkozás életében. Már rögtön az elején megfogadtam magamnak, hogy nem fogok azért sem munkavállalót sem pedig partner céget a köreimben tartani, mert vagy sajnálom és nem akarom eltávolítani, vagy kötelező, mert jogszabály írja elő. Teljesen azt gondolom ugyanis, hogy akkor is lehet valamit jól csinálni, ha kötelező, sőt, valamiért valószínűleg az kötelező.

Nekem is van egy kis raktárkészletem, hiszen anélkül már nem tudnék működni a piacon. Én se örülnék neki, sőt, egyenesen tönkre is tenne, ha valaki a mellettem lévő raktárhelyiségek valamelyikéből nem foglalkozna megfelelően a tűzvédelem feladataival, és egy nem várt esemény következtében akár a tűz átterjedne az én készletemre is. Én ekkor valószínűleg be is fejezném a tevékenységemet a piacon, mert raktárkészlet nélkül nem is tudom ellátni a mindennapi igényeket a vásárlók körében.

A többi vállalat gondolkodásmódjára, a raktárak biztonságossá tételére sajnos nincs hatásom, de azt biztosan mondhatom, hogy nekem valódi értéket és védelmet képviselő tűzvédelmi rendszer működik mind a vállalati működés, mind az irodák és a raktárhelyiségek tekintetében.

Elég sokat kellett sajnos keresgélnem a piacon, hogy olyan szolgáltató partnert találjak, aki egyérészt így dolgozik, másrészt egyáltalán képes olyan rendszer kialakítására ami számomra valóban megfelelő, ám amikor rátaláltam a https://tsrsafety.hu/ csapatára már tudtam, hogy minden feladat teljeskörűen, maximális szakmaisággal és biztonsággal el lesz látva. Nagyon könnyű velük együtt dolgozni és hihetetlen szakmai tapasztalat és tudás van a hátuk mögött, úgyhogy csak ajánlani tudom őket mindenkinek, aki valódi védelmet szeretne magáénak tudni a vállalata életét tekintve is.