Barátnőm cipőmentő ajándéka

Minden nő életében vannak olyan dolgok, amelyek nagyon fontosak. Természetesen ide tartozik a család, barátok és egyéb jól érthető okból ide sorolható dolgok, de gondolok az egyéb, inkább az anyagi világba tartozó használati tárgyakra, berendezésekre is. Én például imádom a divatot. Bizonyára nagyon sok nő így van ezzel, nem vagyok kivétel, mint ahogyan azzal sem lógok ki a sorból, hogy imádom a cipőket. Bármelyik forma vagy fajta meg tuja lágyítani a szívemet, még úgy is, hogy már több száz párral rendelkezek. El kell mondjam azonban, hogy ezek szinte mindegyike teljesen egyedi. Legyen az a cipő magassarkú vagy lapos talpú, alkalmi vagy inkább sportos, csizma, vagy egy nyári szandál, majdnem mindegyik egyedi darab, vagyis inkább úgy tudnám mondani, hogy már nem beszerezhető. Nagyon vigyázok tehát rájuk. Vagyis próbálok, mert sajnos az élet néhány területe nem teszi ezt egészen egyszerűvé.

Nézzünk például egy teljesen egyszerű példát, az autóvezetést. Ki ne tudná, miről beszélek, hiszen az autó pedáljainak használata folyamatosan tönkreteszi a cipő sarkát, legyen az akármilyen, magassarkú vagy épp egy lapostalpú elegáns vagy épp sportos lábbeli. Mi erre a megoldás? Sokáig a váltócipő volt, de most kaptam ajándékba egy teljesen új, ám annál divatosabb és hasznosabb dolgot, ami nem más, mint sarokvédő cipőre.

Ez a kis szerkezet teljesen tökéltesen megvédi bármelyik cipőmet a gyors elhasználódástól vezetés közben. Gyorsan és könnyen beszerezhető a heelgood oldalról. Én annyira elégedett vagyok vele, hogy gyorsan rendeltem egy párat, nehogy előforduljon, hogy épp nem találom, vagy elhagyom valahol és anélkül kell vezessek. Egyszerűen az egyik legfantasztikusabb új találmány, amit évek óta láttam. Boldog vagyok, hogy kaptam egyet ajándékba, hiszen így már nem okoz számomra fejtörést a cipők védelme az autóvezetés közben, illetve bármelyik cipőmben, még a legféltettebb elegáns cipőmben is nyugodtan beugrok vele a volán mögé, hiszen tudom, hogy semmi baja nem lesz, a sarokvédő teljesen tökéletes védelmet fog nyújtani.