Az örök hiánycikk

Én nem tudom, ki hogy van vele, lehet hogy csak én vagyok ennyire béna vagy figyelmetlen, esetleg hanyag, de állandóan elhagyom a töltőimet. Nekem egy iphone készülékem van, és ha egyet tud az ember ezekről a telefonokról az az, hogy bizony folyamatosan tölteni kell őket, mert ami sosem elég nekik az a töltöttség. Nagyon gyorsan lemerül és pedig sokat használom. Egész nap nyomkodom mert szinte mindent arról intézek. Az üzleti dolgokat, emaileket, céges telefonokat, konferencia beszélgetéseket, de a magán jellegű intézkedések is innen próbálom menedzselni. Nem beszélve a GPS használatról, ami nálam egésznapos. De valahogy még a kocsiból is el tudom tűntetni a kábelt. Valószínűleg úgy, hogy eszembe jut, hogy nincs nálam töltő, és magammal viszem a kábelt, amivel aztán a gépről tudom tölteni a telefont.

Nem létezik annyi iphone kábel, amennyit én már rendeltem a wlshop.hu oldalról. Én azt gondolom, már ismerik a címet és nevetnek azon, hogy állandóan csak töltő és kábel rendelés van a nevem alatt, ráadásul valamelyik héten már a feleségem is elkezdte, mert eddig legalább neki volt midig otthon egy tartalék, de most ő sem tudott kisegíteni, mert ő is elhagyta az utolsó külföldi útján valahol. Nagyon sok dolgot megpróbáltam már, de valahogy semmi sem működik. Mindig hiánycikk nálunk a telefontöltő. Vagy az egész, vagy csak a kábel.

Ha valaki tud erre nekem kézzel fogható megoldást javasolni esküszöm akár fizetek is érte, mert nem is az utánrendelés a problémás, hanem a helyzet, amikor nem találom a töltőt és merülőben vagyok, de még előttem a fél nap. Ilyenkor mindig be kell szaladnom és boltból megoldani a problémát, ami nagyon sok idő és energiaveszteség, és bizony borítja az egész napot. Már azt csinálom, hogy van három darab eltéve a kocsiban és ha már csak egy marad, akkor pótlom újra a három darabot. Jobbat egyelőre nem tudok.