Egy tökéletes megoldás

Az ember nagy feladatok előtt hajlamos már azt sem észre venni, amit egészen addig azonnal látott volna. Persze ez mindaddig nem igazán nagy probléma, még valami hibát nem követünk el csak azért, mert túl izgulósak vagy épp túl feszültek vagyunk. Én nem igazán tudom kezelni a nehéz helyzetek feszültségeit, ezért nagyon sokszor inkább külső segítséget …

Egy tökéletes megoldás Read More »

A nyugodt alvás záloga

Az embernek teljesen megváltozik az élete ha munkahelye lesz, mondták sokszor. Aztán munkahelyem lett. Az embernek teljesen megváltozik az élete, ha a munkahely mellett tanfolyamba vagy tanulmányok elvégzésébe kezd. Aztán második szakmát kezdtem el tanulni munka mellett. Az embernek teljesen megváltozik az élete ha gyereket vállal, és gyermekem született. És igazság szerint itt értettem meg …

A nyugodt alvás záloga Read More »

Házi felújításom újabb kedvence

Amikor megláttam, hogy igazság szerint nem csak költségvetésbéli problémáim lesznek azzal hogy a házamat felújítsam, hanem bizony iszonyatosan sok időt, akár fél évet is kell várnom egy-egy szakember segítségére és rendelkezésre állására, egyből el is döntöttem, hogy azokat a feladatokat, amiket magam meg tudok tenni egy kis tanulás és utánanézést követően, meg is fogom oldani. …

Házi felújításom újabb kedvence Read More »

A kislányom új kedvence

Az ember élete teljesen megváltozik ha megtalálja azt a férfit akivel el tudja képzelni hogy leéli az életét és családot alapít. Nem csak azért, mert onnantól kezdve elkezd átalakulni az érdeklődési köre és egészen egyszerűen bizonyos értelemben, de csakis jóban lenyugszik az élete, hanem azért is, mert elkezd olyan dolgokon gondolkodni, ami addig egészen egyszerűen …

A kislányom új kedvence Read More »

Klíma szerelés felsőfokon

Az ember számtalan esetben kerül olyan helyzetbe, hogy nagyon fontos a megfelelő választás, de nem igazán tudja, hogy mi alapján és hogyan döntsön. Bizony számtalan esetben érezzük úgy, hogy nem igazán van semmilyen információ vagy döntési alap a kezünkben, ami alapján meg tudnánk hozni a döntést, hogy milyen feladatra vagy tevékenységre melyik vállalkozót, személyt vagy …

Klíma szerelés felsőfokon Read More »

Legfontosabb partnerünk

Amikor szóba elegyedek valakivel arról a vállalkozásról, amit három éve indítottam el, és hihetetlen sok tőkét, energiát, és szinte minden időmet belefektettem, na és persze mindent egy lapra tettem fel az által, hogy egyáltalán kialakítottam ezt az egész tevékenységet, hiszen egyedüli keresőként én tényleg csak ebből a vállalkozásból tartom el azóta is a családomat, és …

Legfontosabb partnerünk Read More »

Egy különleges ajándék

A férjem elég sok baráttal meg van áldva, ami egyrészt nagyon jó dolog, hiszen az ember életét alapvetően meghatározzák a társas kapcsolataik, azonban hihetetlen sokat viccelnek egymással, ami számtalanszor nagyon jó hangulatot kelt, bár néha kicsit túlzásba is viszik, hiszen el tud velük szaladni a ló. Nemrég például a férjem kapott egy különleges ajándékot tőlük, …

Egy különleges ajándék Read More »

A kisfiam kedvence

Akinek van gyereke tudja, hogy hihetetlen öröm, amikor egy kisbaba megérkezik a családba. Én már a várandósságom alatt is nagyon odafigyeltem a táplálkozásomra és arra, hogy megfelelő mennyiségű vitamin, rost és egyéb nyomelem támogassa a szervezetemet, mert szerettem volna a várandósság minden pillanatát boldogan átélni és örülni annak, hogy nemsokára a karjaimban tarthatom a kisfiamat. …

A kisfiam kedvence Read More »

Minden, ami kép

Nem olyan régen ajándékot vadásztam. De nem akármilyen ajándékra lett volna szükségem, hanem valami olyanra, ami tökéletes, személyes is és egyben azért élmény szinten is biztosít örömet az ajándékozott számára. Nézegettem fotózásokat és egyéb dolgokat is, így jutottam el Szalai Balázs oldalára. Gyönyörű képeket készít, és vállal családi fotózást is, így keveredtem én az oldalra, …

Minden, ami kép Read More »